---

Kedves hírlevélolvasónk! A teljes programkínálatot a honlapunkon találják, az orvosi programokra pedig külön hírlevélben térünk vissza.

Reméljük, hogy ezen az őszi lombokhoz hasonló színes palettán mindenki talál majd olyan programot, ami egy kis meleg fénnyel ajándékozza meg! Mi nagy szeretettel kínáljuk.

---

ÚJ PROGRAMOK

November 22., szerda15:30 -18:00 – Útjára indul  egy csoportos kutatás a fagyöngy körül, valamint az ismereteken túli/mögé tekintés különböző terápiás eljárásokkal. Kezdetben művészeti terápia eszközeivel, valamint mitológia- és mese feldolgozással. Az első alkalmon a csoport életrehívója, Dobó Anna, akinek pár bevezető gondolatát itt olvashatják, meg szeretné ismerni a jelentkezők igényeit. Addig is várja az érdeklődők kérdéseit, jelentkezését a  nanna1122@gmail.com címen. Dobó Anna antropozófus szemléletű mentálhigiénés szakember és művészetterapeutának képződik.

---

November 23., csütörtök, 19:15 (*): "Derékpanaszok Oszteopát szemmel I." Dr. Kovács Gellért M.D. D.O. előadása, amit szeretettel ajánlunk érdeklődőknek és kollégáknak is. Az előadó - az Oszteopát Klinika vezetője - németországi és amerikai tanulmányai után kidolgozta saját Rendszerszemléletű megközelítését, amely a mozgásszervi panaszok kialakulásának összefüggéseit és azok kezelési lehetőségeit helyezi új dimenziókba. Kicsit bővebben itt olvashatnak róla és regisztrálhatnak. Figyelem! Mivel a Klinikán is értékesítik a jegyeket, ajánljuk a korai foglalást.

---

Dr. Hauschka Smink és arcápolási tanácsadás a Sophianumban. Vendégünk: Piacsek-Erdei Réka, Make Up Artist, aki Németországban, Karim Sattar Dr. Hauschka sminkmesterétől tanult. Bővebben itt. Bejelentkezéseket Horváth-Biczó Andrea Dr. Hauschka kozmetikus személyesen a Sophianumban vagy a +36-20-250-5052-es telefonszámon, illetve a hbiczoandrea@gmail.com e-mail címen várja.

---

FIGYELEM: VÁLTOZÁSOK!

A november 16-ára tervezett “A tudatos étkezés és étkeztetés egészségmegörző és közösségépítő hatása” című programot a túlzsúfoltság miatt későbbi dátumra halasztottuk. Köszönjük a megértést!

November 28., kedd, 19:15 (*)  ezen az estén Korcsog Balázs a Mihály-korszakról fog beszélni. A Marie Steiner előadás második része december 18.-án lesz. Regisztráció mindkét estére itt.

---

EMLÉKEZTETŐ

November 11. szombat, 9:30 - 16:30 "A 12 Szín és az Ember. Egészség – Betegség Liane Collot d’Herbois színtana alapján" . Részletesebben itt.

November 12. vasárnap, 10:00 - 15:00 Biográfiai műhelymunka Orna Ben Dor-ral: "Az ellenerők megszelídítése" harmadik rész. A megváltozott kezdés értelménben az ebédszünet csak egy órás lesz. A műhelymunkán az is részt vehet, aki az előző alkalmakon nem volt jelen. Kérjük a résztvevőket, hogy hozzanak színes pasztelceruzát és számítsanak arra, hogy. Regisztráció itt. 

---

TOVÁBBÍTOTT MEGHÍVÓK 

---

Nagy szeretettel várnak mindenkit a második alkalommal megrendezésre kerülő Térdinamika nyílt napra, melyet a Spacial Dynamics technika kifejlesztője Jaimen McMillan fog tartani. A téma: “Az akarat”, időpont: december 2. szombat.

Jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadnak e-mailben: pappagnesom@yahoo.de, akitől a részletes programot is elkérhetik.

---
---

Sophianum hétfőtől péntekig 9:00 és 19:00 óra között van nyitva. Orvosaink, terapeutáink és Dr. Hauschka kozmetikánk iránt érdeklődni, bejelentkezni a rendeles@sophianum.eu email címen vagy - nyitvatartási időben - a +36 1 5999 039-es telefonszámon lehet. Programokkal kapcsolatosan az info@sophianum.eu címre írhatnak. Az előadások és műhelymunkák pontosan kezdődnek, ezért kérjük, érkezzenek időben a jegyvásárlást is beleszámítva. (*) A 19:15-ös kezdés oka, hogy bizonyos napokon 19:00-ig terápia folyik az előadóteremben: megértésüket köszönjük!

Várunk mindenkit szeretettel!